Ezzel a mottóval tartottak lelkinapot Kápolnásfaluban az Élet a Lélekben imacsoport szervezésében a helyi Szent Péter és Pál templomban.
7 éve alakult az imacsoport a 2019-ben tartott Élet a Lélekben szeminárium után és azóta minden szerdán tart imatalálkozót a plébánia hittantermében.
Azonkívül minden csütörtökön délután 6 órától egy óra szentségimádás van és minden hónap első vasárnapján 5 órától
A lelkinapon a Szentlélek hívás után Bajcsi Tibor, az Élet a Lélekben imacsoport oszlopos tagja osztotta meg gondolatait, tapasztalatait és rávilágított, hogy Jézus is meg volt kísértve a gonosz lélektől a pusztában.
Tanúságtételekkel folytatódott, ahol a tanúságtevők őszintén elmondták élethelyzetük nehéz pillanatát és hogy hogyan lett mindennél fontosabb Isten az ő életükben.
Imaszolgálat alatt is érezhető volt az Isten jóságos szeretete, bőséges kegyelem áradt a jelenlévőkre.
A szentségimádással és dicsőítéssel fejezték ki hódolatukat az Oltáriszentség előtt.
Ezalatt lehetett szentgyónást végezni.
Major Sándor plébánosnak külön köszönet a szolgálatáért.
A szentmisét Küsmödi Csongor segédlelkész mutatta be.
A keretekről, a szabályokról és az engedelmességről tanított, érthetővé téve, hogy fontosak, mert ha nem tartjuk be akkor ezáltal következik a bűn és a bűn által a gonoszt engedjük be.
A nem engedelmesség Istennek is bűn, és felér a boszorkánysággal.
Hálásak vagyunk az ő szolgálatáért és tanításáért. És nem utolsó sorban köszönetet mondunk azoknak, akik a zenei szolgálatot vállalták.
Hálaadó szentmisével zárult a program, amelyen több helyiségből vettek részt.
Istennek legyen hála és hordozzuk szívünkben ezeket az igéket, gondolatokat, amelyek ezen a lelkinapon elhangzottak.
Isten áldása kísérjen mindenkit, akik jelen voltak.
Péter Edith
A körzeteben elérhető közösségek.